2017. szept. 16.

Ferencváros felfedezése


Izápy-Tóth Nikoletta beszámolója a ferencvárosi helytörténeti táborról: 

A hamarosan megjelenő könyvem adta az apropóját, hogy egy IX. kerületi iskolában tábort szervezzek. Két fontos célom volt. Az egyik, hogy olyan érdekes programot állítsak össze, ami Ferencvároson belül megoldható, és megállja a helyét egy gyerekeknek szervezett nyári táborban. A másik pedig, hogy a programokat kiegészítsék olyan rávezető beszélgetések, játékos feladatok, melyekkel a gyerekeket rá lehet venni, hogy nézzenek maguk köré, és, ha már ezt megtették, gondolkozzanak el azon, amit látnak. 

HÉTFŐ

Első napra az ismerkedést terveztem először egymással, utána pedig az épített környezettel kapcsolatban. Miután megtudtuk egymás nevét, testünkkel építettünk tereket, térszerkezeteket. Ezután hurkapálcikákból építkeztünk. Az alap a háromszög volt, majd kiemelkedtünk a térből, és különböző alakzatokat készítettünk. A gyerekek nagyon élvezték az építést, itt nyíltak ki először igazán. Kicsit sajnáltam is mikor elfogyott a beépítésre szánt hurkapálca.



Délután elindultunk felfedezni három iskolához közeli teret: a Bakáts téret, a Boráros téret, és a Nehru parkot. E három közösségi tér funkció szerint három különböző típusú tér, úgy mint kisvárosi tér, közlekedési csomópont, és zöld parksáv a Duna mentén. Célom az volt, hogy a gyerekek a városlakók, várost használó emberek szemével próbálják megvizsgálni, hogyan működik az adott tér. Ehhez először érzékenyítő játékok segítségével fel kellett fedezniük, meg kellett ismerkedniük a térrel. Ezután minden gyereknek be kellett bújnia valakinek a bőrébe: volt aki kutyát sétáltató idős néni lett, volt aki eltörte a lábát, volt tinédzser, külföldi, vak, munkába siető aktatáskás, vagy éppen babakocsis anyuka. Egy nagy körbe állva kérdéseket kaptak, és aki úgy érezte meg tudja oldani az adott feladatot az adott téren, az előre léphetett egyet a kör közepe felé. A kérdéssorozat után meg lehetett beszélni, ki az aki nem tudott lépni, és miért. 

Mire a harmadik térre értünk, már érezhetően lankadt a figyelem, és mint tizenéves városlakók birtokba vették a focipályát, és a játszóteret.

 

KEDD

Második nap a hidakról szólt. Először egy időszalag segítségével próbáltuk érzékelni a dunai hidak építésének történetét. Felrajzoltuk hogyan is nézett ki egy hajóhíd, vagy egy lengőhíd, megbeszéltük mi történ télen, amikor jött a hideg és a jég. Láthatták, hogy bár a történelem során többször is felvetődött egy állandó híd építése Pest és Buda között, ez először ez 1849-ben sikerült a Lánchíd megépítésével.  Miután mindezt megbeszéltük, siettünk, hogy elérjük a hajót, ami a Boráros térről vitt át minket a Gellért térre.


Itt találkoztunk a Szabadság híd hídmesterével, aki mesélt nekünk a munkájáról, a hídról, megmutatta az érdekesebb szerkezeti elemeket. Végigsétálva a hídon láthattuk melyik kis ajtón szokott bemászni, hogy megvizsgálja minden rendben van-e a híddal, vagy hol szokott lemenni a hídlábakhoz, ha valaki véletlenül beejtette a mobiltelefonját. Izgalmas volt érzékelni a híd mozgását a dilatációnál, amit a korlát kopottsága mutatott, mely a mozgásoktól keletkezett rajta. Megtudhattuk mit rögzít a nagy csavar, és a szerelem lakatok sorsáról is tájékozódhattunk. Ez utóbbi a lányok fantáziáját igen beindította, így miután megnéztük a hidakról szóló kiállítást az egykori Vámházban, utána megtekinthettük a titokzatos lakatgyűjteményt is a túloldalon. Ezúton is nagy köszönet Fábián Ferenc hídmesternek az izgalmas bemutatóért.





Miután elköszöntünk a hídmestertől, megnéztük a Váci utca torkolatánál a régi városfalat, amit az utca burkolata mutat meg. Ezután bementünk a Vásárcsarnokba gyümölcsöt vásárolni. A gyerekek a rendelkezésükre álló pénzt kellet, hogy beosszák, és megvegyék a megbeszélt gyümölcsöket. Tanulságos tapasztalat volt, hogy aki idénygyümölcsöt vett (barack, málna), az több áruval érkezett meg a találkozó helyre, mint aki a drágább nem idény (alma), vagy nem hazai (banán) gyümölcsöket vette. Bár a Központi Vásárcsarnok épülete egy külön programot is megérne, a kiadós hidas program után fáradtan és éhesen visszatértünk az iskolába.



Délután egy kis pihenő után mindenki nekilátott a hídépítésnek, amit csak természetes anyagokból építhettek. Ehhez a legtöbben már napokkal korábban el kezdték gyűjteni a papírhulladékot otthon. A hídépítésbe mindenki teljes gőzzel vetette bele magát. 

Íme az eredmények:
       
       

Állatbarát híd – itt a lányok a stabil szerkezet mellett az esztétikai kinézetre is figyeltek

Szerelmesek hídja – ugyancsak egy lánycsapat munkája volt, ahol beépítésre kerültek a szerelemlakatok.

 

Óriás oszlopos híd



A legkreatívabb csapat több hidat is készített. Az itt látható híd feszítettségét kötéllel lehetett szabályozni. Az elgondolásról, és a kivitelezés fázisairól a csapat videofelvételt is készített.


 

A leghosszabb híd


Mozgó híd

A hídépítés után jóízűen megette mindenki az uzsonnáját, és a Vásárcsarnokban vásárolt gyümölcs is elfogyott mind egy szálig.

SZERDA

Szerdán a víz útját vizsgáltuk. A gyerekeknek egy képzeletbeli tükör két oldalára kellett állniuk. Az egyik oldalán 2017-es évet írtunk, a másikon 1860-at. Párban kellett eljátszaniuk hogyan mosakodnak meg reggel, mit csinálnak, ha egy pohár vizet akarnak  inni, hogyan mosogatnak, hogyan mennek WC-re, hogy oldják meg az esti fürdést, hogyan  locsolják meg a kertet. Szóba került a lajtos kocsi, a népfürdő, a Duna ivóvízként való használata, a víz útja, tisztítása, az első szökőkút.
Mivel Ferencvárosban épült annak idején az első népfürdő, a Dandár fürdő, így elmentünk, hogy megnézzük ma hogyan működik. Vezetőnktől megtudtuk, hogy az egykori épületből ma már csak tulajdonképpen a homlokzat eredeti, a fürdőt átépítették gyógyfürdőnek. A gyerekek sajnálatára vizét nem próbálhatták ki, mert számukra ez a víz  ártalmas. Ezúton szeretném megköszönni vezetőnknek a fürdő bemutatását!

 

Utunk második állomása a Kvassay zsilip volt. A zsilipet a csepeli oldalról kellett megközelíteni. Egy külön kis elzárt világba érkeztünk, ahol még hangulatos családi házakat is láthattunk. Itt is sok érdekeset megtudtunk a szakaszmérnöktől. Láttuk a zsilip hatalmas kapuit, majd átkelve felette a keskeny hídon megnézhettük felülről a gépeket is, melyek a vízszint szabályozásában vesznek részt. Ezúton szeretnék köszönetet mondani vezetőnknek, Görbe Zoltánnak az érdekes ismertetőért.



A zsilipen átkelve visszajutottunk Ferencvárosba, és elindultunk délutáni úti célunk felé, a várva várt strandra. Kevesen tudják, hogy itt a zsiliphez közel működik egy a közönség által is látogatható termálvizes strand.  A strand az egykori VITUKI (A Vízgazdálkodási és Kutató Intézet) területén fekszik. Az intézet 2012-ben megszűnt, azóta a toronyház többnyire üresen áll.  Szerencsére a strand nem lett az enyészeté. A városi forgalomtól távol eső, külső szemlélők elől rejtett medencéjét, csak aki hévvel utazik, az láthatja. Egyetlen hátránya, hogy vize mély, ezért csak úszni tudó gyerekkel érdemes felkeresni.  A gyerekek a kötetlen pancsolás közben kaptak egy nagyon színvonalas és hasznos egy órás oktatást.

CSÜTÖRTÖK

Ez a nap a csokoládéról szólt elsősorban. A reggelt rögtön a ráhangolódással kezdtük. A gyerekeknek az iskola udvarán meg kellett keresniük az elrejtett csokicsomagokat. Mindegyik csomagban volt a csokin kívül egy kirakó darab. A kirakó darabokból három különböző mozaikképet lehetett kirakni. Ezek közül az egyik kapcsolatban állt a Csokoládégyárral.


Ezután elindultunk, hogy felfedezzük a Vaskapu utcában található Csokoládégyárat. Ez Ferencváros egyik olyan gyára, amely még mindig működik. A gyerekek egy igényes múzeumpedagógiai foglalkozás keretében megismerhették a csokoládé eredetét, és elkészítésének állomásait. Ezek után védőöltözetbe beöltözve betekinthettünk az üzem működésébe. A látogatás végeztével pedig mindenki kapott egy kis ajándékcsomagot csokis finomságokkal.


Az iskolába visszafelé felmentünk a Nemzeti Színház előtt található Zikkurat tetejére, ahonnan jól beláthattuk a Duna-partot. Ez alkalmat adott, hogy beszélgessünk a világörökségről, és a világörökséggé nyilvánított Duna-parti szakaszról.

Az ebéd, és egy kis pihenés után irodalmi kalandozáson vettek részt a gyerekek. Négy csoportba bontva egy-egy felnőtt kísérővel haladtak végig a játékos sétán, ahol többek között megtudhatták hol lakott, és alkotott Arany János, Mikszáth Kálmán, Lázár Ervin, valamint Molnár Ferenc „Pál utca fiúk” regényének fontosabb állomásaival is találkozhattak.

A napot csokoládéba mártogatott kókuszgolyók készítésével, és elfogyasztásával fejeztük be.

PÉNTEK


A tábor utolsó napján korán indultunk egy nagyon izgalmasnak ígérkező programra, a ferencvárosi rendező pályaudvarra. Az illatos út felől megközelíthető gördítő dombon kezdtünk. Minden gyerek örömére azokon a töltéseken lévő kicsi lépcsőkön kellett felmászni a dombra, melynek használata máskülönben tilos. 



Fölérve a dombra egy teljesen más világba csöppentünk. Mindenfelé sínek és vagonok. A dombról lesétálva megtudhattuk hogyan gördítik le a kocsikat egyik, illetve másik sínre. Az egyre gyorsuló vagonokat a lejtő aljában automatikus fékező rendszer lassította., ami igen éles visító hanggal járt, ezért itt a fülünkre kellett tennünk a kezünket. Tényleg hangos volt!


Miután több szerelvény lejutását is megcsodálhattuk fülünkre tapasztott kézzel, felmentünk az irányítótoronyba. A toronyból a vasútállomás olyan volt, mint egy makettpálya. Innen irányítják a vagonok szétosztását, melyik mikor melyik vágányra mehet. Következő állomásunkig, a szerelőműhelyig hosszú sétát kellett tennünk. Utunk során egy külön kis város képe rajzolódott ki lakóházakkal, kertekkel, kultúrházzal, könyvtárral, utcákkal, terekkel. A lakóházak kivételével többnyire minden elhagyatott, és szomorúan elhanyagolt volt. A szerelő műhelynél ketté vált a csapat, és míg az egyik társaság bemászhatott a szerelőaknába, és megtudhatott sok érdekességet a különböző típusú vonatokról, addig a másik csapat mozdonyt vezethetett.


Ezúton szeretnék köszönetet mondani vezetőinknek, és minden egyes dolgozónak, akik kedvesen, és türelemmel kalauzoltak végig ezen a felejthetetlen, és tartalmas programon.

URBANITY
A nap és a hét záróprogramja a kultúrAktív Egyesület „Urbanity” nevű társasjátéka volt. A játék segítségével a gyerekek a héten megismert ferencvárosi helyszínekről beszélgethettek. Miközben a felvetett problémák, ötletek megoldásán gondolkoztak, arról beszélgettek, hogyan tehetnék élhetőbbé, érdekesebbé a városukat. A délelőtti program után igen kifáradva kezdték a játékot, de  pillanatok alatt egymás szájából vették ki a szót, hogy elmondják saját véleményüket, vagy egy újabb nézőpontból közelítsék meg a kérdést.



Végezetül szeretném megköszönni az iskola részéről Éva néninek, a kultúrAktív Egyesülettől pedig Gyárfás Eszternek és Ádám Lacinak a sok segítséget, a gyerekek terelgetését, és nem utolsósorban Ginának az „Urbanity” játékban való közreműködését!

A kerület még sok felfedezni valót hagyott, mely egy újabb tábor programja lehet majd.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése